Ha tehetnénk, most rögtön indulnánk vissza!….2022.október-november

Bevezetésként, ha tehetnénk, most rögtön indulnánk vissza. A repüléssel kapcsolatosan minden a legnagyobb rendben volt, Maléba érkezve már várt a TUI képviselője, aki minden ügyünket maga intézett. A repülőtérről egy kis busszal elvittek minket a hidroplánok repülőterére, ahol egy modern légkondicionált váróban várhattuk a gépünk indulására. Itt valamennyien kaptunk egy szendvicset, hozzá hűtött üdítő italt (nem kellett fizetni érte), a mellékhelyiségek patyolat tiszták voltak. Kb 2 órai várakozás után a géppel felszálltunk, a gépről a szigetek látványának szépsége leírhatatlanul gyönyörű volt. A szigetre amikor megérkeztünk, egy egész mosolygó stáb fogad minket, illatos törülközőt kínáltak (csipesszel fogták meg, ennyire figyeltek a higiéniára).Saját menedzserünk volt, aki elkísért minket a házunkhoz (ők így hívták), belépés előtt a kísérőnk még a cipőjét is levette, persze mi is így tettünk. A csomagjaink szállításáról ők gondoskodtak. A házuk csoda szép volt, tiszta és illatos (később napi kétszer takarítottak), a fürdőszobánk félig a szabadban, minden olyan szép volt mint a képeken. Az ellátás fantasztikus volt, minőségi friss ételeket, gyümölcsöket, desszerteket szolgáltak fel minden nap, olyan dekorációval, amilyet még egy országban sem láttunk, pedig jártunk már néhány helyen. Mindig mindenki mosolygott, annak ellenére, hogy egész nap dolgoztak azért, hogy mi a vendégeik jól érezzük magunkat az ott töltött idő alatt. Ottlétünk alatt kétszer esett az eső, egyszer a vacsora ideje alatt, egyszer, meg egyik délután kb 1 órát, érdekesség, hogy minden házba esernyő is volt, nehogy véletlenül a vendég megázzon. Ami nagyon fontos, hogy minden külön program (pl. teknőc vagy delfin nézegetés hajóval persze) fejenként 70-80 USD, nagyon sok delfint láttunk, a kislányunk merült is (20 m-t az óceánmélyére) annak az ára 240 USD/fő.A búcsú nagyon szomorú volt, akkor is elkísértek minket, integettek mi meg majdnem sírtunk.  Összességében: csodálatos hely, csodálatos emberek, soha nem felejtjük el, egy örök élmény számunkra.

Utazás: Cocoon Maldives 4,5* parti beach suite all inclusive ellátással, oda vissza hidroplánnal. 2022. október -november. 

A sziget csodálatos, a szállás igényes, praktikus, tiszta … 2021.augusztus

Nagyon jól éreztük magunkat, azon kívül, hogy kicsit hosszú volt az út, más negatívumot nem tudok mondani. A sziget csodálatos, a szállás igényes, praktikus, tiszta, a személyzet kedves, figyelmes. Nekünk nem egyszerű az étkezés, speciális étrendünk van, de látszólag könnyedén megoldották. Az idő változékony volt ugyan, bár többnyire napos, ha volt futó zápor, utána gyorsan visszatért a napsütés. Volt több vihar, viszont azok csak éjszaka, vagy hajnalban, így azon kívül, hogy esetleg észleltük, nem jelentett gondot. Szumma-szummárum: nagyon szépen köszönjük a munkájukat!

Utazás: Cocoon Maldives, 2021.augusztus, ocean vízre épült villa saját medencével, all inclusive ellátással, oda – vissza hidroplánnal. 

Összességében irtó jól éreztük magunkat! 2021.január

Az időjárás a második nap kivételével végig szuper volt. A kaja valahogyan napról napra
jobb lett. Legelső napon kicsit megijedtünk a szegényes kínálattól. A desszert kínálatuk
the best. Végig maszkban és kesztyűben szolgáltak ki. Nincs svédasztal, sorba kell állni
és közben rajtunk is maszk van. Lehetőleg mindenki ugyanazt az asztalt használja
étkezésekkor. Péntek kivételével élő zene volt , pénteken helyi maldiv kaja és zene. A
sziget maga mindkettőnknek nagyon tetszett, buja, gondozott növényzet. Szuper, hogy a
tenger nem mossa a partot mert kintebb az atoll megfogja és egy kotrógéppel a homokot
visszatöltik. A fresh juicek fizetősek valamint a minibárban az alkoholok is. Nevetséges,
kicsit furán értelmezik az All Inclusive fogalmát. Összességében irtó jól éreztük magunkat,
szuper idő és tökéletes vízhőmérséglet. Csak Bp en volt zárva a buiseness lounge.
Dohában nem látszik h vírus van, tele volt emberrel. A villánk tökéletes helyen volt. Ha
lehetne már indulnánk is vissza. Köszönjük Miklósnak a szervezést. Remélem idén még
lesz lehetőségünk utazni.
Ui: az egészségügyi nyilatkozat feltöltése nagy türelmet igényel.

Utazás: Cocoon Maldives, 2021.január. Naplemente oldali parti villa suite all inclusive ellátással, oda – vissza hidroplánnal.