Még mindig tetszik, így harmadszorra is! 2021.március

Köszönjük szépen érdeklődésed, rendben hazaértünk, minden oké volt.
A nyaralásunk ismét nagyon jól sikerült, hozta amit elvártunk. Kanifushi még mindig tetszik, így harmadszorra is ! Lassan nekünk ez már olyan hazamenős……………. Az első héten medencés vízi villában voltunk, amit sokkal jobban élveztünk, mint
gondoltuk volna.Eddig azért nem mentünk víz feletti szállásra, mert szeretjük amikor kilépünk az épületből, egyből a finom puha homok fogad minket! Ezért kissé előítélettel, kértük a vízi villát, de egyből beleszerettünk! Szuper volt, új, és jó
dizájnú, a tájolása príma volt, jó volt a szeparáltsága is, előtte a tenger is kedvünk szerinti volt, homokos fenékkel ! A második héten mentünk át a parti medencés villába, és meg is kaptuk a kívánságunk szerinti utolsó épületet ! Szuper volt ! Jó nagy, gyönyörű part, puha homok, klassz medence, dús vegetáció ! Mindenki nagyon kedves volt, és segítőkész ! Az
éttermek hozták a profi minőséget, és bármilyen egyedi kívánságot is megvalósítottak.
Néha már szinte zavaró is volt, hogy minden alkalommal személyesen jött a séf, és
megkérdezte, hogy milyen volt az étel, és van-e még bármi kívánságunk, illetve holnapra,
vagy a következő étkezésre van-e egyedi kívánságunk……..Hozzáteszem ez a mellett,
hogy alapból van vagy 100 féle étel minden étkezésen ! Szóval minden príma volt, egy pici
kivétellel, hogy a sziget végén lévő homokpad ami szuper bokáig érő vízi sétákra
adott lehetőséget, eltűnt……. Kérdeztem, hogy mi az oka, mondták, hogy elő szokott
fordulni időszakosan, de ennyire eltűnni még ők sem látták. Ez olyan alapból olyan
ca.:2km hosszú a homokpad a vízben gyönyörű türkiz vízzel körülötte, szóval kár hogy
most nem volt….. Ami még változás két évvel ezelőtthöz
képest az az, hogy rengeteg az Indiai vendég. A másik meghatározó nemzetiség az az
Orosz, szerencsére ők is sokat változtak, no meg minél drágább a hely annál igényesebb
a vendégkör,…… Itt Kanifushin párok, családok voltak, mindenki kulturáltan. A Covidról
sokat nem is akarnék írni, mivel szinte el is felejtettük amíg ott voltunk, hogy van ilyen.
Csak a személyzet viselt maszkot, következetesen mindenhol, a vendégeknek
nem kellett. Egyébként a határon is gyorsan flottul ment minden, kérték bemutatni a
regisztrációs kódot, és az útlevelet aminek vizsgálata 2 perc volt, majd mehettünk is.
Szóval rendben volt ez is.
Hát ennyit tudok elmondani utunkról, nem tudom, megyünk-e még Kanifushira, de
esélyes……
Köszönöm segítséged szervezésed, kontaktálásod a szigettel, minden kedvünk szerint
volt !

Utazás: Kuramathi Island, 2021.március. 5* vízre épült saját medencés villa + 5* parti saját medencés villa, Platinium all inclusive ellátással, hidroplán transzferrel.