Bátran mondhatom, hogy életünk eddigi legjobb utazása volt …

Szeretnénk megköszönni a profi szervezést, a landolástól kezdve folyamatosan vezettek bennünket, egy pillanatig sem éreztük magunkat elveszve, problémamentesen elvittek a hidroplános csekkoláshoz és a szállodai lounge-ba is (ahol már kezdődött a kényeztetés a kedves fogadtatással, a finom ételekkel, italokkal, masszázzsal) úgyhogy a világon semmiért sem kellett aggódnunk, amiért irtó hálásak vagyunk Önöknek, mert így egyszerűen fantasztikus volt az egész, pláne, hogy tényleg semmivel sem kellett foglalkoznunk vagy idegeskednünk, mert minden pontosan úgy történt, ahogyan részletesen jelezték is nekünk előre, úgyhogy bátran mondhatom, hogy életünk eddigi legjobb utazása volt, az egyedüli „probléma” az volt, hogy annyira jól éreztük magunkat, hogy egy pillanatnak tűnt az egész 🙂

Az idő az első pár napban picit borús volt, de meleg és az előrejelzés ellenére csak pár percekig esett az – egyébként meleg – eső, ami abban a trópusi paradicsomban inkább esett jól, mint bárhogy 🙂 szóval ezt sem bántuk egyáltalán, de talán a harmadik naptól meg már egyáltalán nem is esett (hiába jelzett a telefonunk egész napra esőt), csak ragyogó napsütés volt, úgyhogy szépen le is barnultunk.

A szálloda illetve az ott nyújtott szolgáltatás tökéletes volt, a személyzet végtelenül kedves volt, mindig odafigyeltek arra, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat (és lehetőleg sose ürüljön ki a poharunk 🙂 ), az ételek mind a reggeli, mind az ebéd mind a vacsora tekintetében kiválóak voltak, a választékról nem is beszélve, azt hiszem ekkora szortimentet még nem láttunk sehol, minden nap volt japán, kínai, olasz, indiai stb., tényleg mindenféle, az egyik chef-fel össze is barátkoztunk, így minden este egyedi finomságokat készített nekünk, ami szintén nagyon jó élmény volt számunkra. Kiemelném még a SPA szolgáltatást (vagy inkább birodalmat 🙂 ), ami – az ott dolgozók elmondása alapján – az összes sziget közül a legnagyobb, amit készséggel el is hittünk, mert a – kívülről kicsinek tűnő – SPA bungalow-ba belépve egy mesevilág tárult elénk, óriási területen fekszik – ha jól emlékszem – 22 további bungalow amelyekben különféle SPA kezelést lehet igénybe venni, illetve az all inclusive ellátás része volt a napi 1 órás privát SPA használat, amivel éltünk is.

Viszonylag sok magyar vendége is volt a szigetnek (kb, 30-cal mi is találkoztunk), az egyik párral beszélgettünk és mondták, hogy már több szigeten is voltak de mindent összevetve ez a sziget volt a legjobb számukra, így ide visszajárnak, és azt hiszem ezt mi is ugyanígy fogjuk tenni, mert tényleg annyira imádtuk, hogy a lelkünk egy darabja ott maradt 🙂

Szóval végtelenül hálásak vagyunk Önöknek az ajánlásért is és a szervezésért is, egy életre emlékezetessé tették a nászutunkat! 🙂

Nagyon szépen köszönjük!

Minden jót kívánunk!

Utazás: SUN SYAM IRU FUSHI Maldives : sunset horizont vízre épült villa, all inclusive ellátással, hidroplán transzfer. 2024. január.

Egy szó mint száz minden tökéletes volt. 2020.jnauár

Delux parti medencés villában, all inclusive ellátással, hidroplán transzferrel. 2020. január. Köszönjük szépen, minden szuper volt! Remek volt az idő, egyetlen kicsit szeles napunk volt, eső egyáltalán nem, az összes többi napon ragyogó napsütés. A sziget gyönyörű volt, minden olyan volt, ahogy Önöktől megtudtuk, ahogy leírták, semmiben sem csalódtunk!
Nagyon kedves volt a személyes segítőnk, Oscar, ő a nyaralás végén kérésünkre pár más bungalót is megmutatott, azok is igazán szépek, de az általunk választott házzal nagyon elégedettek voltunk. Mi úgy néztük, hogy „megérte” all inclusive ellátást foglalni, örülünk, hogy emellett döntöttünk; mind az étellel, mind az itallal nagyon elégedettek voltunk. A
reggeli egyszerűen fenséges volt, mind kínálatban mind ízeiben. A szálloda által kínált szolgáltatások (kirándulások, fakultatív programok) közül egy hajós utat (delfinek) vettünk igénybe, egyébként alapvetően pihenés volt a cél, így ezekről nagyon nem tudunk nyilatkozni. Az utazás során is (csatlakozások, hidroplán) minden remekül működött, Maléba
érkezésünkkor már vártak bennünket, és onnantól meg sem kellett fogni a bőröndjeinket,
mindenhová kísértek és vittek bennünket. Egy szó mint száz minden tökéletes volt, köszönjük a zökkenőmentes ügyintézést!

Lábbelit vagy papucsot egyszer sem hordtunk. 2020.február

Infinity medencés vízre épült villa, all inclusive ellátással, oda-vissza hidroplánnal. 2020. február. Először is szeretnénk megköszönni az utazás megszervezését. Külön kiemelném, hogy már a számunkra megfelelő sziget kiválasztásánál is mennyire segítőkész és türelmes volt.Több héten át tartó levelezés és ajánlat küldés után közösen választottuk ki az úti
célunkat.Mi ugyanis még nem voltunk a Maldív szigeteken, ráadásul egy ötfős család vagyunk kamaszodó gyerekekkel.
Amit előre is leszögeznénk, hogy az utazás előtt kaptuk egy részletes névre szóló menetrendet az utazásról, részletekről, tudnivalókról,az ebben leírtak 100 %-ban úgy történtek meg. Az utazás Turkis Airlines-al történt Bp.-Isztambul- Male.
A Male-ra érkezéskor csak be kellett jelentkeznünk a szálloda kihelyezett pultjához és már külön foglakoztak is velünk, egyből kísértek minket a VIP váróba ahol kissé már megfáradtan de kényelmesen és kulturált körülmények között várhattuk a hidroplán indulását.
Megj: A hidroplánnal utazás nagy élmény ráadásul nem biztos, hogy fáradtan gyerekekkel
jó dolog lett volna egy több órás hajókázás a hullámzó óceánon.
A szigetre érkezéskor már fogadott minket a hozzánk kijelölt személyes segítő emberke
aki egész héten a rendelkezésünkre állt bármilyen segítség vagy óhaj esetén.
A szigeten mindenki kedves és segítőkész volt amit alkalomszerűen néhány dollárral
megháláltunk amit szerényen elfogadtak, de egyszer sem éreztük tolakodónak vagy
szemtelennek őket.
Maga a villa régebben épült, nem túl modern, de maximális tisztaságú és karbantartott
volt.
És mondjuk ki őszintén amikor az ember felkel és kinéz az ablakon az óceánra akkor kit
érdekel az ajtó színe?
Napi kétszeri takarítás-amit úgy oldottak meg hogy fel se tűnt mikor csinálják.
Utólag jó döntésnek bizonyult az ALL Inklusive ellátás annyit és olyat ettünk amennyit csak
akartunk.
Az éttermekben is kitűnő volt a felszolgálás és az ételek.
Az időjárás végig kellemes 31-33 fok volt, néha éjszakánként egy futó zápor- zivatar
amiből reggelre alig látszott valami.
Ami külön tetszett az egész héten mezítlábaskodás, lábbelit vagy papucsot egyszer sem
hordtunk.
A férjem vizsgázott búvárként igénybe vette a sziget búvárbázisának szolgáltatásait jó
kiszolgálással kellemes merüléseken vett részt.
Mindent összegezve egy csodálatos életre szóló élményt kaptunk.
Talán ez volt az első olyan utazásunk ahol nem tudunk semmilyen negatív dolgot említeni.
Bárkinek szívesen ajánljuk a szigetet és természetesen az ADMIRAL TRAVEL-t!