Szép volt a növényzet, és nagyon gazdag volt a víz alatti állatvilág …

Ezúttal egy nagyobb baráti társasággal utaztunk a MaldIvra, és miután rajtunk kívül a többiek első MaldIvosok voltak, így ránk bízták a szigetválasztást. Szokás szerint több szigetre is kértünk ajánlatot, egyrészt általam már jól ismert szigetekre, és néhány olyan szigetre is, ahol még nem jártam, de a célkeresztben már évek óta benne vannak.Kaptunk legalább 10-15 szigetre ajánlatot az Admiral Travel-től, és persze a szigetek közül most sem volt egyszerű a választás. Az árak sajnos tovább emelkedtek a COVID előtti időszakhoz képest, részben az EUR-ban és/vagy USD-ben számolt szállás és transzfer árak, illetve újra nőtt a Maldívon a „tourism foods and services government tax”, most már 16% (6 %-ról indult kb. 10 éve), és amikor foglaltunk, akkor még az EUR/HUF árfolyam is sokkal kedvezőtlenebb volt, mint most. (400 fölött volt.)

 Szerencsére az Admiral Travel szinte mindig tud aktuálisan akciós, illetve kedvező árakat is ajánlani, tavaly augusztusra pl. nagyon kedvező áron tudtunk Sun Siyam Irufushi-ra foglalni, most pedig Amari Havoddá-ra volt (a többi szigethez képest) nagyon kedvező ár, ami azt jelentette, hogy AI ellátással volt erre az 5*-os szigetre olyan ár, mint egy másik, 4-4,5*-os szigetre félpanziós ellátással. Szerencsére a képek és a leírások alapjén többieknek is tetszett Amari Havodda, így gyorsan eldöntöttük, hogy ide utazik a csapat. (Ez a döntés még sok-sok hónappal ezelőtt volt.)Nekem abból a szempontból is szimpatikus volt ez a sziget, hogy ennyire déli atollon (Gaafu Dhaalu atoll), és déli szigeten még nem jártam, és a foglalás előtt olvastam róla, hogy ez az atoll még sokkal érintetlenebb, mint a központi atollok, kevesebb a lakott sziget is (és több a lakatlan sziget), és resort sziget is csak 4 van összesen, pedig ez talán a legnagyobb atoll a 28 atoll közül.

 Qatarral utaztunk, de sajnos a foglalás után több hónappal, az utazás előtt néhány héttel a Qatar megváltoztatta az oda utazás menetrendjét (a Bp-Doha szakaszon), így délután helyett már kora délelőtt indultunk Bp-ről, és így nem 2,5 óra, hanem 8,5 óra volt az átszállási idő Dohá-ban. Ezt úgy hidaltuk át, hogy a Qatar Airways honlapján lefoglaltunk a teljes csapatnak egy 3 órás Doha-i városnézést, amivel így könnyebben eltelt az idő, és a városnézés is elég érdekes volt.  

 A reggeli Maldivra érkezés után még egy 1 óra 10 perces belső repülőjárat is várt ránk a Maldivon, szerencsére nem kellett sokat várni, a Maldivra érkezés után kb. 2,5 órával indult a belső járat. A Gaafu Dhaalu atoll repülőtere „Kaadedhoo” szigeten van, és innen még kb. 15 perc volt Amari Havodda speed boat-tal.

 A sziget első pozitív meglepetése az volt, hogy sokkal dúsabb a trópusi növényzet a szigeten, mint ami a képeken látszik, ennek az az oka, hogy a neten lévő Amari fényképek döntő többsége a sziget 2016. évi átadásakor készült, és akkor még jóval kevesebb volt a növényzet, mint most.

 Amari Havodda több tekintetben is hozta az 5*-os színvonalat, különösen tetszettek a még mindig újszerű, tágas, és Ízlésesen berendezett modern bungalók, a rendkívül csöndes, de hatékony „beépített” légkondik (amik szerencsére nem az ágyra fújták a hideg levegőt, mint néhol másutt), a hatalmas nyitott fürdőszoba, a bungi terasza, ahonnan természetesen látszott az óceán, a sziget keleti oldalán (ahol a mi bungalóink is voltak) lévő nagyon széles, és csodaszép hófehér homokos part (a nyugati part nem ilyen szép, ott elég erős az erózió, és vannak homokzsákok is), és persze a partközeli reef, ami tényleg maga volt a csoda! Nekem az eddigi kb. 20 sziget közül Filitheyo (ahol négyszer is jártunk) és Vilamendhoo (ott kétszer voltunk) reefje volt Maldívon a legjobb, de Amari Havodda reef-je mindkettőt lényegesen felülmúlta, és már-már megközelítette a legszebb Sharm El-Sheikh-i Vörös-tengeri reef-et (Far Garden reef).

 Nagyon jó volt az AI ellátás, a főétteremben kiváló minőségű, és változatos volt a kaja, persze sok ázsiai fogás, de elég nagy választék az „európai” kajákból is, nagyon sokszor voltak ebédre és vacsorára tengeri herkentyűk is (nem csak halak, hanem garnéla és királyrák is), és minden reggelihez volt pl. füstölt lazac, ami máshol azért elég ritka.

Nagyon kedves, segítőkész és szívélyes volt a személyzet, a recepción, az étteremben és a main bárban is, és minden bungalóhoz volt egy „dedikált” kapcsolattartó, akihez bármivel és bármikor lehetett fordulni, személyesen, telefonon, WhatsApp-on, Viber-en, stb. A mi csapatunknak „Aalaf volt a „segítője”, és maximálisan meg voltunk vele elégedve.

Szép volt a növényzet, és nagyon gazdag volt a víz alatti állatvilág, és rendben volt a víz feletti állatvilág is, talán a repülő kutya és a gém volt kevesebb, mint más szigeten.

 Ami nekem Amari Havoddán kevésbé tetszett, az a medence és a környéke volt, ami nem volt annyira „csalogató”, mint más szigeteken. Viszonylag kevés volt ott a napernyő és a napozóágy is, és a medence kialakítása is elég furcsa volt. (Nem is voltunk a medencénél egyszer sem, de persze bőven kárpótolt minket a gyönyörű óceán. A main bárban az (AI) italok minősége és a kiszolgálás nagyon jó volt, de viszonylag kevés volt ott az asztal és az ülőhely, és egy olyan nagyobb létszámú csapatnak, mint a miénk, szinte lehetetlen volt egy közös helyre leülni. Ami pedig egyáltalán nem tetszett, az a naplemente bár, amit nemrég egy új helyre költöztettek, és ahonnan közvetlenül nem is látszott (ebben az időszakban) a naplemente, ugyanis az egyik vizibungi sor pont „bezavart” a képbe. Ülőhely is alig volt a naplemente bárban, és azok is főleg csak a homokra letett „puffok” voltak, asztal talán 2 vagy 3 volt néhány székkel. A naplemente bár egyébként „csak” délután 5-től 7-ig volt nyitva, így ki sem próbáltuk ezt sem.

 Ezzel együtt is nagyon klassz volt Amari Havodda, akinek a reef és a sznori az egyik „lényeg” a MaldIvon, és szereti a modern, tágas bungalókat, a gyönyörű, széles, fehér homokos partot, a jó kajákat, és az udvarias és teljes körű kiszolgálást, annak Amari nagyon jó választás.

 Az időjárás nekünk végig nagyon jó volt, csak az utolsó 1-2 napban volt néhány kisebb zápor, és némi felhő. Az utolsó napon este 6 óra 10-kor indult velünk a speed boat az atoll repterére, onnan 3/4 8-kor ment a belső járat Hulhulé-ra, a Qatar pedig éjjel 1-kor indult. Aalaf-nak már az első napokban szóltunk, hogy kérünk late check-out-ot, ezzel nem is volt probléma egészen du. 3/4 6-ig maradhattunk a szobában (persze extra díj ellenében), így az a napunk még szinte teljesnek számított, én még délután is sznoriztam, és csak 1/2 5 körül kezdtünk pakolni.

Utazás: Amari Havodda Maldives. Parti villa all inclusive ellátással, oda-vissza belső repülős + hajós transzferrel. 2023. április.