Az érkezéskor az ágyra rakott díszítésen szerényen már csak azt írták, welcome home … 2022.november

Austrian-nal mentünk és a Lufthansa segédjével, Eurowings-szel jöttünk. Az utazásunk nagyon szerencsésen, jól sikerült. Mindkét irányban kellemes kiszolgálás és ellátás volt, pontosan jártunk. Kiérve érdekes volt, hogy csak egyikünknél reagálták le a repülőjárat váltást, így két különböző belső járatra voltunk rakva. Néhány telefont bonyolított a pultos kolléga, majd szinte futó lépésben átmentünk a domestic-re. Igaz, már zárva volt a check-in, de felvettek minket az első járatra. Így már 12 órára kint voltunk a szigeten😊)) A szigeten gyakorlatilag csak európai a közönség. Kellemes volt, hogy kicsit magasabb lett a vendégek színvonala. Sok volt az orosz, a különböző kelet-európai (lengyel, szlovák, magyar stb.) és az olasz. Kevés német és más nemzet.

Nagyon szerencsés időjárást fogtunk. Az első napokban volt néhány eső, éjszaka és néha nappal is, néha nagyobb is. Azonban nem volt zavaró, közben általában sütött a nap. Egy 4 nap után megváltozott az idő, teljesen megállt a szél, a víz meg sem mozdult, egész nap sütött a nap. Az utolsó napot kivéve (akkor felhős volt) ez így ment. Nem sűrűn lehet ma már így kifogni a jó időt😊))

A szigeten természetesen azt a szobát kaptuk, amelyiket email kértem tőlük. Az érkezéskori ágyra rakott díszítésen szerényen már csak azt írták, welcome home. A szigeten szinte minden szempontból óriási a változás (2019 januárban voltunk legutóbb).

A sziget fizikálisan erősen amortizálódik, a víz nagyon bántja a partját. Nem igazán magasabb a víz, inkább jóval nagyobb az ár-apály és a vihardagály. Sok helyen elviszi a partot. Ez sajnos valószínűleg általános mindenütt. Még így is körbe lehet sétálni a szigetet, de néhol már ügyeskedni kell. A házak nagy részén ráncfelvarrást végeztek, festés, matrac csere. Most is folyamatosan karbantartottak házakat. Így már nem jelentkezik lelakott érzés. A kert stb. abszulút rendezett, karbantartott.

A szigeten teljes vezetőség csere volt, gyakorlatilag nem ismertem senkit. Még a pincérek, konyha területén is csak néhány ismerősöm volt. Ez nagyon jót tett a szigetnek. Valószínűleg feldolgozták a visszajelzéseket és megfogadták egy jó részét. A konyhában teljes csere volt, az elmúlt néhány évben már szinte kellemetlenül rossz ételt felváltotta egy szenzációs konyha, gyakorlatilag nem találtunk nem ízletes ételt. Nagyon komoly színvonalú a svédasztal. Teljes megújulás  volt a bárban is. Gyakorlatilag profi pincérek dolgoznak (pontosabban pincér lányok) Indonéziából (Baliról!!), Nepálból, Indiából. Eszméletlen profin dolgoznak. Állandóan nyitva van a pool bár is és kellemes hőmérsékletű a medence vize (eddig általában hideg volt a vize). Megújult az ala-carte étterem is. 5 éj all-inclisive felett jár ott egy étkezés (ital nélkül), illetve kaptunk egy ajándék kártyát a visszatérésünk miatt. Így kétszer vacsoráztunk kettesben a parton. Az étel gyakorlatilag még jobb volt, min t a svédasztalon, ott is komoly kiszolgálással. Megváltoztatták az all-inclusive csomagot, gyakorlatilag bővebb lett, mint sok évvel ezelőtt. Az utóbbi években már az is nagyon gyengült. Kellemes 10-12 koktél, frissen facsart narancslé stb került bele. A szobában minden nap jár 2 cola, 2 mangó juice, 2 snack (komoly méretű mogyoró), 1 kis palack jó minőségű vörös és egy rozé bor. Hát nem bírtam meginni valamennyi bort😊))

A vízben az élőlények továbbra is kellemesen jelen vannak, a sznorkellhez nagyon ideális (nem véletlenül szeretek ide járni). Rengeteg komoly videót készítettem.

A kirándulásokról, spa-ról, vizi sportokról nem tudok referálni, nem szoktam igénybe venni.

 

Szóval összefoglalva: 40 szoba fekvése kifogástalan, 30 jó, 30 remek, akkor ha nem fúj nagyon a szél. A többi nem túl szerencsés.

Amennyiben megfelelő helyen van a szoba, akkor a jelenlegi ellátás mellett nagyon versenyképes a sziget, erősen fel kell kötnie bármelyik másik szigetnek a nadrágot, hogy jobb legyen. Persze egy picit azért elfogult is vagyok😊))

Utazás: Royal Island Maldives, naplemente oldali parti villa all inclusive ellátással oda-vissza belső repülő + hajó járattal. 2022. november-december.

 

Az eddigi leges-leges legjobb nyaralásunk volt! 2019.július

Parti villa, all inclusive ellátással, belső repülő + hajó transzferrel oda-vissza. 2019 július. Az eddigi leges-leges legjobb nyaralásunk volt a mostani! Minden várakozásunkat felülmúlta, tényleg, mintha a Paradicsomba érkezett volna az ember. Transzferek (repülő, hajó is) gyorsak, pontosak oda is, vissza is. Szállás minősége messze jobb volt, mint előzetesen gondoltuk, látni, hogy nemrég újították fel a villát (legalábbis, amiben laktunk, 120-as villa): nagy LCD TV, vadonatúj csaptelepek, tisztaság, teljesen modern hatás. Az ellátás, kiszolgálás pedig fenomenális: igaz ez az érkezésre/távozásra, takarításra, az étterem választékára, a pincérek kiszolgálására, az italokra (talán csak a bár volt kicsit lassúbb a kelleténél). Én búvárkodtam is (meggyőztek, hogy a jelenlegi OWD engedélyemet AOWD-re upgradeljem), ami szintén nagyon profi volt. Az idő pedig szinte teljesen kifogástalan volt, csak az utolsó éjszakánkon esett valamennyit, ill. ennek hatására még az elutazásunk napján is elég borús volt az idő mind a szigeten, mind Maléban, de már nem esett.
Mi Srí Lankáról érkeztünk és oda is utaztunk vissza, így maga ez az utazás nem volt annyira fárasztó (szemben a Budapest-Colombo ill. Colombo-Budapest utazással). Egyébként a Maldív-szigetek Srí Lankával kombinálva szerintünk nagyon nyerő párosítás (Srí Lankai kezdéssel, amit aztán jól ki lehet pihenni:))
Épp ma este beszéltünk arról, hogy az idei év nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet nyaralási fronton, nehéz lesz túlszárnyalni! Bármikor gondolkodás nélkül visszamennénk, nagyon jó választásnak érezzük ezt a szigetet (bár egyelőre ugye nincs összehasonlítási alapunk:))!

…eldőlt, hogy még visszatérünk a Maldív-szigetekre. 2019.december

Parti villa, all inclusive ellátással, belső repülős + hajós transzferekkel oda-vissza. 2019 december – 2020. január.
Minden a legnagyobb rendben zajlott, köszönjük a részletes utazási információt és leírást, így nagyon könnyű volt a tájékozódás. A férjemmel és a fiunkkal egyhangúan megállapítottuk, hogy ez volt életünk nyaralása, pedig az én szívem csücske idàig a mexikói utunk volt, de a Maldív mindent vitt. Csak pozitívan tudok beszélni bármiről is, mind az étel, a kiszolgálás, a szàllás,stb. Lenyűgözött minket mind a szárazföldi, mind a vízi élővilág. Mindhárman sznorkeleztünk
egyfolytában. A férjem elvégezte a nyíltvízi búvártanfolyamot, a plasztik kártyája tegnap meg is érkezett postán.
A kőgáttól kicsit tartottam, de a helyszínen ràjöttem, hogy hasznos, és egyáltalán nem zavaró. A személyzet segítőkész, kedves, de nem tolakodó. A szállásunk is tökéletes volt, a fèlig nyitott fürdőszoba nekünk nagyon tetszett. Az egy hét
alatt volt is egy állandó vendégünk, egy gyík. Ez minket egyàltalán nem zavart, sőt inkább örök emlék marad.
A sunset fishing is jó programnak bizonyult, örülök, hogy nem hagytuk ki. Az időjáràssal sem volt problémànk, 1-2 alkalommal esett, de a hőmérséklet nem ment 30 alá, így nem estünk kétsègbe. Hogy rövidre fogjam, a sziget egy csoda volt, gyerekek szempontjàból is biztonsàgos. Nálunk eldőlt, hogy még visszatérünk a Maldív-szigetekre.
Még egyszer köszönjük a szervezést!

Ide még visszamegyünk! 2020.január

Parti villa, ALL INCLUSIVE ellátással, oda-vissza belső repülő + hajó transzferrel. 2020. január- február. Fantasztikus utazáson vehettünk részt. Kiváló volt mind a parti villa, mind az étkezés. A higiénés körülmények is tökéletesek
voltak. Az idővel is szerencsénk volt, egyszer esett hajnalban az eső, de reggelre felszáradt. Kedvesek voltak és nagyon figyelmesek a személyzet tagjai. Összességében 10/10 -es volt ez a nyaralás. Nagyon szépen köszönjük az utazási irodájuk, és az Ön segítségét is. Biztos vagyok benne, hogy ide még visszamegyünk!

Az állatvilág csodálatos … , egész nap sznoriztunk. 2020.január

Parti villa all inclusive ellátással, oda-vissza belső repülő+ hajó transzferrel. 2020. január- február .
Először is azzal kezdeném, hogy 2019 januárjában már voltunk a szigeten, saját szervezésben és már akkor tudtuk, hogy szeretnénk visszamenni. Miklós szervezését választottuk, mert rugalmasan, minden igényünket kielégítően, gyorsan leszervezte az utazást úgy, hogy férjem és fiam (5 éves) mellett két másik baráti társasággal utaztunk.
Az Emirates légitársaságot választottuk (Bp-Dubai Dubai- Male), minden szuper volt,
Miklós részletes tájékoztatásának köszönhetően. Azt meg kell jegyeznem, hogy a
Koronavírus miatt a reptéren elég sok maszkos ember volt, akik kicsit ijesztőnek tűntek a
gyerekeknek és szerintem érezhető volt, hogy kevesebb ember van (2019-ben pont
ugyanebben az időpontban voltunk). Valamint, ami még feltűnő volt, hogy a repülőn
nagyon hideg volt, több takaróra volt szükség (azt gondolom ez is a vírus miatt lehetett, de
semmilyen tájékoztatás ezzel kapcsolatban nem volt).
Male-ba 9:45-re érkeztünk meg és 11:15-kor már a belföldi járaton voltunk, aminek nagyon
örültünk, mert így tudtuk, hogy a nap nagy részét már a szigeten töltjük.
A 228-as parti villában voltunk (Miklóst már korábban megkértük, ha tudja intézze el
nekünk, így ezt most itt is szeretném megköszönni Neki). Gyönyörű volt a szoba,
makulátlan tisztaság volt, napi 2x takarítottak. A part ezen szakasza kicsit árnyékosabb,
de mi pont a gyerekek miatt szerettünk volna itt lenni.
A víz gyönyörű és nagyon meleg volt, az állatvilág csodálatos (korallok, különleges halak,
kisebb cápák, ráják stb.), egész nap sznoriztunk, pozitív volt, hogy idén már volt fullface-es
buvárszemüveg.
Az ételek a tavalyihoz képest sokkal finomabbak voltak, bár mi akkor is meg voltunk
elégedve, egyedül a húsok elkészítése volt sokszor nem megfelelő, de idén nem tudtunk
olyat választani, ami ne lett volna jó.
A személyzet nagyon kedves volt, a gyerekek nem unatkoztak bárkinek ajánlom a
szigetet. Szúnyogok nem voltak, bár az idő nagyon jó volt, egyszer esett az eső, az is
éjszaka.
Ami nagyon pozitív volt tavaly is és idén is, hogy a hazaindulás napján a gépünk Male-ból
este indult és elvileg a szobát 12:00-ig el kell hagyni, de a szálloda jóvolátból a szigeten
maradhattunk, megebédelhettünk és a szobánkba 16:00-ig maradhattunk (díjmentesen),
így egész nap fürdőzhettünk és élvezhettük a sziget adta lehetőségeket.
Nagyon köszönjük a szervezést, még keresni fogjuk Önt :)))

Szívesen hosszabbítottunk volna még! 2021.március

Nagyon jól éreztük magunkat, szívesen hosszabbítottunk volna még Élveztük és kedveltük a a szigetet és a szolgáltatásait. Csak jókat tudok mondani. (Leszámítva a vendégek kelet-európai túlsúlyát, illetve pontosítok: a viselkedésüket… Azonban a sziget méret megadta azt a lehetőséget, hogy el tudjunk távolodni ettől, s ez is jó volt.) Remek volt a kiszolgálás, a konyha és a villa is. Pont ilyen – nem túl modern autentikusabb villára vágytunk. Köszönjük az intézkedéseiket és remélem jelentkezem nem sokára ismét.

Utazás: Royal Island, 2021.március. Parti villa teljes ellátással oda – vissza belső repülő + hajó transzferrel.